Köszönetnyilvánítás

Furcsa lenne egy köszönetnyilvánítás egy blogos történet miatt? Nem tudom, de nagyon hálátlan lennék, ha nem köszönném meg azok emberek segítségét, akik akár egy kicsit is, de hozzájárultak ehhez a történethez.
Szeretném megköszönni az osztálytársamnak, aki maga is írópalánta lenne, hogy különböző reakcióival véleményezett egy-egy fejezetet. Aztán nagyon köszönöm Nikinek, aki sokban segített és mindig elmondta az őszinte véleményét. Aztán köszönöm Anyukámnak, hisz Ő mindig biztatott és akár látja, akár nem úgy érzem neki is köszönetet kell mondanom.
És hatalmas köszönet jár azoknak, akik rendszeresen feliratkoztak, írtak nekem chat-en és kommentelték a fejezeteket és köztük is a legnagyobb köszönet Szandrának és Ildikónak, hogy lelkesen írtak nekem és olvasták a történetet.
Sajnálom, ha valakinek nem egészen tetszett a vége, de remélem nem utáltok érte nagyon.
Szerettem írni ezt a történetet és a vége az én szívemet is összeszorította kicsit, de úgy éreztem, ennek így kell lennie. Még egyszer hatalmas köszönet jár mindenkinek. Szerettem megosztani veletek Jadie és Lincoln történetét.


U.i: Biztosan fogok még blogos történetet írni és nem tudom, hogy ezek után mennyien kíváncsiak rá, de már tervbe is van egy újabb történet, ha igény van rá, a tartalmat megosztom veletek. :) 
Addig is olvashattok tőlem egy másik blogomon: Lélekvándor

Üdv, Dorothy Large