2.fejezet - Ez csak a kezdet

Mindenkinek boldog újévet kívánok!:) 
Jó olvasást!


A vágy erőt ad és utat talál, 
S megédesül a keserű pohár.
- William Shakespeare
_______________________________________________________


Lincoln

_______________________________________________________
Reggelre olyan hideg lett, hogy arra gondoltam  ma kihagyom az iskolát, de természetesen anyám rögtön ellenkezdni kezdett.
- Egy igazi férfinak ki kell ezt bírnia - kacagott,majd kinyitotta előttem a barna bejárati ajtót, melynek következtében rögtön megcsapott az őszi hideg. 
- Persze, persze- hümmögtem.
Mivel az iskola csupán pár utcányira van innen, így minden reggel gyalog teszem meg ezt a távot.
Az eget sűrű köd takaró borította, nem csoda,hisz még csak október vége felé járunk. Sóvárogva gondoltam vissza a nyári szünetre, mikor veszélyes volt kimenni a hőség miatt.
Mikor beértem az iskolába és sikeresen kikerültem az unatkozó srácokat, kiknek jó célpont vagyok, szinte berobbantam a padon mögé.
- Helló, Lincoln! - ült le mellém Kevin, a labor társam, aki egyben a sakk-klub elnöke. Pont úgy néz ki,ahogyan egy ilyen klub elnökének ki kell néznie. Göndör, barna haja van, vastag keretes szemüvege mögül, barna szeme mér végig engem. Ma egy meleg, kockás pulcsit vett fel és egy barna, vászon nadrágot.
Köszöntem neki, majd bejött a tanár és elkezdődött a kémia óra.
Megint a tegnap esti álmom jutott eszembe. Tudom, hogy csak egy álom volt, de tényleg megrémisztett. Miért pont Kyra Preston? Sokkal szívesebben álmodtam volna Skye-ról, esetleg egy top modellről.
Mire észbe kaptam vége lett az órának. A diákok kisiettek a teremből, még a tanár is, így egyedül maradtam. Kirázott a hideg ahogyan végigtekintettem az üres osztályon. Gyorsan összekapkodtam a könyveimet és az ajtó felé vettem az irányt. De amikor elhagytam volna az osztályt, hirtelen neki mentem valakinek.Bocsánatot akartam kérni, de észrevettem, hogy senki sincs a közelben. Megráztam a fejem, majd a szekrényemhez igyekeztem és bedobtam a cuccaimat.
 Az udvar egy hatalmas beton terület,ahol a fiúk fociztak vagy kosaraztak.
- Csá! - hallottam mellettem egy ismerős hangot, majd mikor megfordultam Mike vigyorgó arcát láttam magam előtt.
- Helló.
- Hallom korepetálásra kell járnod- karolta át a vállam.
- Ja. Szívás - sóhajtottam, majd elfordítottam a fejem és megpillantotta a fekete hajú lányt tegnapról. - Bocs, mennem kell - kiszabadultam Mike szorításából és a lány után eredtem. Miért követem őt? 
Mikor utolértem, gyorsan elé kerültem. Egy fejjel alacsonyabb nálam, így le kellett néznem rá. 
- Szia - kezdtem, majd belém fagyott a szó. Mégis mit művelek? Nincs okom beszélgetni vele, hisz nem ismerem.
- Segíthetek? - hangja magabiztos volt és türelmetlen. Meg akartam szólalni, beszélgetni vele, de egyszerűen képtelen voltam rá. A lány szemei szürkének tűntek,de úgy éreztem ennél sokkal több van bennük. Olyan,  mint ma reggel volt az ég. Szürke köd borítja,de azon túl gyönyörű kék ég van.
- Lincoln vagyok. Lincoln Lawson - nyögtem ki végül,de a lány nem válaszolt és ettől még idegesebb lettem. Sóhajtott egyet, majd kikerült és elindult az iskolába.
- Mi a neved? - hallottam a saját hangomat, ahogyan a távolodó lány után kiabálok. Ő megállt, majd félig hátrafordult és rám nézett.
- Miért akarod tudni?
- Tegnap olyan furcsán néztél rám - léptem közelebb,mire összeszűkült a szeme.
- Zavart, ahogyan bámultál -mondta, majd újra elindult.
- Várj! - kiabáltam utána ismét.
- Jadie - nézett hátra. - Jadie a nevem - továbbment, de ezúttal nem állítottam meg. Elmosolyodtam, majd én is indultam vissza az osztályba. Egész nap ez a jelenet játszódott le a fejemben, újra és újra. Többször is rám szóltak, hogy elbambulok az órán, de nem zavart. 
Mikor vége lett az utolsó órának, izgatottan siettem ki az iskola fehér kapuján és megálltam a közeli buszmegállóba. Ma meglátogatom Skyet a börtönbe,hogy bocsánatot tudjak kérni a tegnapiért. Biztos várt rám.
A buszmegállóba rajtam kívül csak egy öltönyös férfi morgolódott magába és két általános kisgyerek beszélgetett. Felnéztem az égre, majd észrevettem, hogy elég sötét van, ahhoz képest, hogy még csak két óra van.
Mikor odaértem Skyehoz mindenről beszámoltam neki, ami eddig történt. Kivéve Jadieről. Nem tudom, hogyan reagálna rá. 
Mire lejárt a látogatási idő, korom sötét lett odakint. Az utcákat csak az utcai lámpák és a boltok feliratai világították be. A buszmegállóban most egyedül álltam, a buszra várva. 
Amint leszálltam a buszról, indultam volna hazafelé, hiszen a hideg szinte a gerincemet nyaldosta. De mikor visszatekintettem az iskolára, egy alacsony árnyat vettem észre, ahogyan az iskola bejáratához közeleg. Kicsit közelebb mentem hozzá, hisz ha egy betörő az és elkapom, akkor biztos nagy jutalmat kapok. Bár ez egy elég abszurd gondolat volt. 
Az árny hátrapillantott és felismertem az arcát. Jadie volt az. Elővett egy kulcsot, majd az iskola zárjába dugta, ami engedelmeskedett neki és az ajtó kinyílt. Elképzelni sem tudtam, honnan lehet neki kulcsa az iskolához, de most ebben a pillanatban nem ez érdekelt. Jadie eltűnt az iskola ajtaja mögött, én pedig követtem Őt.