3.fejezet - Kezdődjék a játék!

A szabályoknak semmi jelentősége a való életben.
- Ciel Phantomhive


______________________________________

Lincoln

______________________________________

Az iskola most teljesen máshogy nézett ki, mint nappal. A lépcsőházak elhagyatottak voltak, a termek üresek és a folyosók sötét sikátoroknak tűntek. Pont, mint egy horrorfilmben.
Elvesztettem Jadiet. Egyszerűen eltűnt a szemem elől, mint amikor egy álom véget ér. 
Félelemmel vegyes izgalommal sétálgattam a folyosókon, benéztem minden osztályterembe, a lépcsők alá, de Jadie nem került elő. Egyáltalán mit keres ő itt ilyenkor? Vettem egy mély levegő és úgy döntöttem, hogy inkább nem foglalkozom vele, de amikor megfordultam, rájöttem,hogy eltévedtem a saját iskolámban. Hirtelen a falak megváltoztak és az ajtók helyet cseréltek. Azt sem tudtam, hogy az iskola melyik részében vagyok. Pillanatnyi emlékezet kiesésnek tudtam be. Talán belefeledkeztem a gondolataimba és az iskola másik részébe jutottam. Kinéztem az ablakon, hogy tudjam merre vagyok,de olyan sötét lett,hogy semmit sem láttam.
- Remek - morogtam, majd elindultam valamerre. 
Hirtelen egy furcsa és nyomasztó érzés kerítette hatalmába a testemet és az elmémet. Automatikusan hátrafordultam, de csak a sötét sikátorszerű folyosót láttam magam előtt. Kifújtam a levegőt, majd visszatértem úticélomhoz, de amikor előre fordultam, egy alak rajzolódott ki előttem, körülbelül öt méter távol.Először azt hittem, hogy végre megtaláltam Jadiet, de amikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy egy szőke hajú lány az. Hirtelen felsikoltott, majd futni kezdett felém. Olyan gyorsan közeledett, hogy semmiképp sem tudtam kitérni előle. Behunytam a szemem és vártam, hogy történjen valami, de semmi. A lány eltűnt, mintha itt sem lett volna. Mikor végre újra józanul tudtam gondolkozni, lenyeltem a félelmemet és remegő lábakkal elindultam. Kezemmel villanykapcsoló után kutattam a falon. Mikor befordultam a sarkon, újra meg jelent előttem a lány. Arcát eltakarta a haja ,de még így is láttam ,hogy vérzik. 
- Meg ne moccanj! - hallottam egy lány hangját a hátam mögött.Akkor sem tudnék megmozdulni, hogyha akarnám, hisz a félelem megbénított. Inkább behunytam a szemem és vártam ,hogy történjen valami. 
Éreztem az előttem álló lány leheletét végigfutni az arcomon, ahogyan közelebb ért hozzám.
A mögöttem álló, egy számomra ismeretlen nyelven kezdett beszélni, majd egyre hangosabban, ami kiabálásba torkolt.
Hirtelen nem éreztem többé azt az energiát, ami eddig körbevett. Óvatosan kinyitottam a szemem és a sötét folyosót láttam magam előtt. 
- Mit keresel itt, hülye? - kiabált a mögöttem álló lány, majd mikor megfordultam, felismertem.
- Jadie! - kiáltottam ijedtemben és boldogságomban. - Izé ... én ... - vakartam a fejem, miközben furán vigyorogtam.
- Idióta, Csirke-fiú. - morgolódott a lány magába.
- Csirke...fiú?- kérdeztem vissza.
- Persze. Hisz úgy reszkettél,mint a kocsonya.
- Egyébként ... ez mi volt? 
- Mire gondolsz? 
- Ez az egész! - tártam szét a karomat.
- Semmi közöd hozzá - nyújtotta ki a nyelvét. Jadie most egy öt éves kislányhoz hasonlított inkább.
A következő pillanatban megjelent egy idősebb férfi, aki megállt Jadie mellett. Valószínűleg futott, hisz ki volt izzadva, majd a térdének támaszkodva fújta ki magát.
- Végre utolértél - jelentette ki Jadie ridegen - Ne aggódj, végeztem a szellemünkkel.
- Szellem? - robbant ki belőlem hirtelen.
Ekkor a férfi felnézett és mikor meglátott, összeszűkültek a szemei.
- Te ki vagy? - kérdezte dühösen.
- Lincoln... Lawson - hadartam.
- Nos Lincoln, azt hiszem tudod, hogy nem szabad takarodó után kint mászkálni - jött hozzám közelebb - Menj csak haza, anyukád már biztosan aggódik érted.
Akármennyire idegesített a férfi, teljesen igaza volt. Előkaptam a telefonomat,majd ránéztem az időre. 10:27. 
- Viselkedj, Lance! - kiáltotta dühösen Jadie, mire a férfi hátralépett - Akármennyire idegesítői, igaza van. Menj haza! - mondta, majd sarkon fordult, mire Lance követte Őt.
Ekkor hatalmas háború indult meg a fejemben. Az egyik felem azt mondja,hogy menjek utánuk, a másik pedig azt, hogy igyekezzek haza, mielőtt apám megöl. 
Úgy döntöttem követem Őket. 
- Várj, Jadie! - kiáltottam.
- Mit akarsz? - félig hátrafordult. Hangja türelmetlen és magabiztos volt.
- Ti mit csináltok itt? 
- Már mondtam - sóhajtott  - Semmi közöd hozzá. De már végeztünk, szóval elmegyünk. Ha maradni akarsz, csak rajta! - indult el újra.
Igazuk van. Semmi keresnivalóm nincs itt. Azt sem igazán értem,hogy miért követtem Jadiet.
Csöndesen követtem őket, közben alaposabban megnéztem Jadie kisérőjét. Barna haja fel volt zselézve, kék szemét még a sötétben is észrevettem. Arca borostás volt és nyúzott, látszik, hogy nem jókedvéből jött ide. Öregebbnek nézett ki, talán a húszas évei vége felé járhatott. Talán Jadie bátyja.
Mikor elértük a bejárati ajtót,  Jadie megpróbálta kinyitni, de nem ment neki.
- Mi van már? - kérdezte türelmetlenül Lance és Ő is megpróbálta,de neki sem sikerült - Francba!
- Mi van az ajtóval? - kérdeztem, de válaszul csak egy kacajt hallottam közvetlenül a fülem mellet, de mikor hátrafordultam csak sötétséget láttam.
Jadiere néztem, aki belekapaszkodott Lance pulcsijába.
- Nem sikerült.