4.fejezet - Első közös munka

Az emberek nem a haláltól félnek. A halál gondolata rémíti meg őket.

-Soul Eater - Lélekfalók c. film

_______________________________________________________

Lincoln

_______________________________________________________

Pánik futott szét a testemen. Zakatolt az agyam, szívem a torkomban dobogott, remegtek a lábaim. Szemem kétségbeesetten cikázott a türelmetlen Jadie és az ajtóval küzdő Lance között.
Hirtelen egy diszkrét dallam szólalt meg a lábam alól, ami trombitaszóként hatott a feszült légkörben. Szívem bukfencezni kezdett a mellkasom mögött, majd próbáltam megnyugtatni magam.
– Felveszed még ma? – kérdezte Lance, miközben engem bámult. Jadie ugyanúgy.
Kapkodni kezdtem a telefonom után, majd mikor megpillantottam a kijelzőt,  nagyot dobbant a szívem.
– Szia anya! – szóltam bele, talán kicsit túl vidáman.
– Lincoln? – anya hangja ideges volt. – Hol vagy? Miért nem értél még haza?
– Sajnálom … izé … itt alszom az egyik barátomnál – nyögtem ki az első hazugságot, ami eszembe jutott. – Akartam szólni, de elfelejtettem. Sajnálom.
– Rendben. De holnap érj haza ebédre! Szeretlek!
– Én is. Szia! – visszadugtam a telefonomat a zsebembe, majd sóhajtottam egyet.
– Nem nyílik – állapította meg Lance, majd belerúgott az ajtóba. – Az átkozott bezárt minket!
Megkérdeztem volna, hogy kiről beszél, de az időpont nem tűnt alkalmasnak.
– Ez a te hibád! – kiabálta a férfi, majd közelebb lépett hozzám. – Mi a francot kerestél te itt? – a férfi ökölbe szorította a kezét és lecsapni készült. Én behunytam a szemem és vártam, hogy Lance ökle az arcomba csapódjon.
– Fékezd magad, Lance! – kiáltotta Jadie, mire a férfi leengedte a kezét, hátralépett, majd nekidőlt az egyik falnak. Már épp meg akartam köszönni neki, amikor folytatta. – De igaza van. Mégis mi keresnivalód van itt?
– És nektek? – magabiztosnak akartam tűnni, de hangom megremegett.
– Nekünk meg van az okunk. Neked mi az?
– Talán ha hallom a tiéteket, akkor ki találok valamit – léptem közelebb a lányhoz, mire Lance kiegyenesedett. Pont, mint egy testőr.
Jadie szemei szinte villámokat szórtak, így jobbnak láttam meglapulni egy kicsit.
Míg Jadie és Lance azon vitatkoztak, hogyan jussanak ki innen, leültem a fal elé és Őket figyeltem.
A lány arca olyan fiatal volt, nem nézett ki tizenhat évesnek. A heves vita közben nem vette le a szemét az ordibáló Lanceről. Elmosolyodtam a látványon.
Jadie félszegen rám pillantott, majd abba hagyta a kiabálást. Szemei kitágultak, ajkai megremegtek.
– Lincoln! – sikította, mire Lance is hátrakapta a fejét.
Mire észbe kaptam volna, valaki megragadta a torkomat és húzni kezdett a folyosón. Kétségbeesetten kapkodtam, mire erősödött a szorítás, én pedig szédülni kezdtem.
Jadie újra mormolni kezdett valamit az orra alatt, amit megint nem értettem, de lehet, hogy csak azért, mert az érzékszerveim kezdtek cserbenhagyni.
Az a valaki mögöttem felsikoltott, majd elengedte a nyakamat. Levegőért kezdtem kapkodni, majd éreztem, ahogyan tüdőm megtelik oxigénnel.
Jadie odafutott hozzám, majd megállt mellettem.
– Jól vagy? – hangja újra ridegnek tűnt. Bólintottam, majd feltápászkodtam a földről.
– Mi volt ez? – hadartam.
Jadie nem szólalt meg, csak a folyosót bámulta.
– Egy Kyra Preston nevű lány – szólalt meg végül Lance, mire Jadie felkapta a fejét és szúrósan nézett rá. A férfi vállat vont.
– Az nem lehet – kacagtam fel hamisan – Kyra Preston meghalt. Megölte magát.
– Pontosan – suttogta Jadie. A lány arcát fürkésztem. Szemei összeszűkültek és a földet bámulta. Próbálta elkerülni a tekintetemet.
– Tegyük fel, hogy elhiszem … – kezdtem, de Lance félbeszakított.
– Nem muszáj hinned nekünk, Lincoln. Szóval nyugodtan elmehetsz – mutatott az ajtó felé – De mivel ez jelen pillanatban lehetetlen, sajnos itt kell maradnod – hangja újra gúnyosan hangzott.
Fogaimat csikorgattam. Igaza van. Együtt kell működnöm velük és hinnem nekik.
– Rendben – sóhajtottam. – Mit keres itt Kyra Preston?
– Nem várjuk el tőled, hogy segíts nekünk – emelte fel a hangját Jadie – Szóval maradj a fenekeden és próbálj meg nem meghalni! – hátat fordított nekünk, majd elindult valamerre.
– Őt meg mi lelete? – néztem kérdőn Lancre.
– Lance! – kiabálta Jadie, mielőtt megszólalhatott volna. A férfi vállat vont, majd követte a lányt.
Végignéztem a sötét folyosón. Ha nappal lenne, megvárnám, míg Jadie végez, de ilyen körülmények között nem maradhatok egyedül, ezért utánunk futottam. Szerencsére Jadie nem ellenkezett, de egyszer sem nézett rám. Próbáltam kiismerni Őt, de ez egy lehetetlen feladatnak tűnt.
Több kérdés is keringett az agyamban, de nem bírtam megszólalni. Befordultunk a sarkon és amikor Lance hirtelen megállt, én beleütköztem a hátába. Vártam, hogy jól lehordjon, de csak a folyosót bámulta. Pont ahogyan Jadie is. Követtem a szemük vonalát, majd egy árnyat vettem észre, alig pár méterre tőlünk.
– Kyre Preston! – kiabálta Jadie, mire a lány fújtatni kezdett. Jadie közelebb lépett hozzá, mire aggodalom töltött el. Kyra túl veszélyesnek tűnt, Jadie pedig túl törékenynek.
Lance megfeszülten várt, hisz Ő is aggódott a lányért, aki félelmet nem ismerve nézett szembe a „szellemmel”.
Jadie egyre közelebb ért hozzá, majd megállt, amikor alig egy méterre volt tőle. Újra elkezdett mormolni valamit, mire Kyra arcáról vér kezdett el folydogálni.
– NEM!! – kiabálta a szőke hajú lány, majd megragadta Jadie fejét, aki egy percig sem tiltakozott. Mikor Kyra ördögien elmosolyodott, tudtam, hogy baj van.
Rohanni kezdtem a lány felé, el akartam Őt hozni onnan és elhagyni ezt az átkozott iskolát, de már túl késő volt. Kyra megrántotta Jadie fejét, aki úgy esett össze, mint egy rongybaba. A szőke hajú lány felkacagott, majd eltűnt.
– Jadie! – kiáltottam mikor odaértem hozzá. Letérdeltem a földre, majd óvatosan felemeltem a testét. Szemei nedvesek és üresek voltak. Már nem lélegzett. Már nem élt. Meghalt …

Annyira tehetetlennek éreztem magam. Jadie teste a karjaimban feküdt és nem tudtam tenni semmit érte. Időnként óvatosan megráztam és arra vártam, hogy felkeljen és valami újabb rideg hozzászólást vágjon a fejemhez, de ez nem történt meg. Csak bámultam a lány arcát, várva a csodára.
Lance lassan odaért hozzánk. Szemei kitágultak, ahogyan Jadiet nézte. Nem akarta elhinni,hogy ilyesmi megtörténhet. Az arcát fürkésztem. Szemeiben először kétségbeesés tükröződött, majd düh és méreg. Ökölbe szorította a kezeit, majd elindult valamerre.
– Hová mész? – kiabáltam utána.
– Megölöm azt az átkozott szellemet – kiabálta.
Nem bírtam felállni, követni Lancet és magára hagyni Jadiet. Magamhoz szorítottam apró testét, majd egy könnycsepp hagyta el a szememet, ami Jadie arcára csöppent.
– Jössz már? – kérdezte türelmetlenül Lance, mire felkaptam a fejem.
– De Jadie...
– Nem engedhetjük, hogy hiábavaló legyen a halála, nem igaz? Meg kell ölnünk azt a szajhát!
Igaza volt, akármennyire féltem a Kyrával való találkozástól. Óvatosan lefektettem Jadiet a fal mellé, majd végigsimítottam puha arcán.
– Ne aggódj, könnyen végzünk vele! – morgolódott Lance
– Hogyan? – kérdeztem, mire a férfi előkapott pár kártyát.
– Japán szelleműző varázslatok. Nagyon erősek. Ha ezek nem ölik meg Őket, akkor nem tudom, hogy mi – próbált nevetést erőltetni magára.
Kérdőn néztem rá, de inkább nem szólaltam meg.
– De Jadie nélkül nehéz lesz Őt megtalálni – sóhajtott, majd rám vetette sunyi mosolyát. Rossz érzésem kerített hatalmába.


Egyedül bóklásztam a folyosókon, míg Lance valamelyik fal mögött figyelt. Nem akartam belemenni, hogy én legyek a „szellem-csali”, de Jadiért meg kell tennem. Elhatároztam magam. Mindenképpen végezni fogunk Kyra Prestonnal. De kétlem, hogy én ide tudnék csalni egy szellemet. Sajnos ebben tévedtem.
Hirtelen egy olyan energia vett körül engem, melyet akkor éreztem, mikor Kyra megragadta a torkomat. Nyeltem egyet, majd nagyon lassan megfordultam. Gyanúm beigazolódott.  Kyra ott állt előttem, alig egy méterre és mosolygott.
– Siess, Lance! – suttogtam magamban, majd behunytam a szemem és vártam, hogy történjen valami. Kyra egyre közelebb hajolt hozzám, éreztem, ahogyan jéghideg lehelete végigfut az arcomon.
Ekkor futást hallottam az ellenkező irányból. Kinyitottam a szemeimet és a hang irányába néztem. A szellem hasonlóképpen.
Lance futott felénk egy olyan kártyával a kezében. Arra számítottam, hogy Kyra ismét elmenekül, de szinte szoborként állt előttem.
Lance úgy nyomta belé a kártyát, mintha csak egy kést döfött volna a lány testébe. Kyra felsikoltott, majd halványodni kezdett. A kezeivel kapkodott, felfelé kezdett nyújtózkodni, de mind hiába. Eltűnt. Mintha nem is létezett volna.
Vettem egy mély levegőt, majd Lancera pillantottam, aki elismerően mosolygott magában.
– Mi legyen … Jadievel? – kérdeztem, mire a férfi arcáról lefagyott a mosoly. Nem válaszolt, csak elindult abba az irányba, ahol a lányt hagytuk.
– Végre! Már kezdtem nagyon unatkozni – hallottunk egy ismerős hangot, mikor befordultunk a sarkon. Jadie ott állt előttünk, teljes életnagyságba.
– Mi a …? – kezdtük egyszerre, de belénk fagyott a szó, mikor a lány nevetni kezdett.
– Lance! Menjünk! Már végeztünk! – indult el a lány a kijárat felé.
– Ne siess! – kiabálta a férfi – Mi a franc folyik itt?
Jadie kedvetlenül hátrafordult, majd unott hangon kezdte:
– Mikor egy szellem végleg megszűnik létezni, minden amit tett, visszaváltozik olyanná, mintha nem tette volna meg. Például ha megöl egy embert és a szellem eltűnik, akkor az ember is életben marad. Ilyen egyszerű.
Tátva maradt a szánk, majd Jadie folytatta.
– Tudtam, hogy ha megölnek, te bosszút akarsz majd állni – nézett Lancere. – Az én buddhista szelleműzésemnek semmi hatása nem volt és csak te tudod használni azokat a kártyákat.
– Nem lett volna egyszerűbb megkérni rá? – emeltem fel a hangom. Dühöt színleltem, de nem tudtam rá haragudni. Csak örülök, hogy még életben van.
– Lance nem szereti használni azokat a kártyákat. Így legalább elkerültük a felesleges veszekedéseket – vont vállat.
– Te megőrültél! – kiabálta a férfi.
– Csak nem aggódtál értem? – kacsintott Jadie, majd elindult.
Lance elkezdte kioktatni Jadiet, mire a lány csak kacagott tovább. Elmosolyodtam, majd vettem egy mély levegőt. Örülök, hogy vége van és, hogy mindenki túlélte.