10.fejezet - Álom vagy valóság?

Akkora az ember, amekkorák az álmai.
- Da Chen

Egy napos késéssel ,de itt van a 10.fejezet:)

____________________________

                                

Lincoln

___________________________

- Figyelsz te rám egyáltalán? - gondolataimból Skye vékony hangja szakított ki.
- Sajnálom,csak elbambultam - mosolyogtam,majd a fali órára pillantottam. 4:56 
Hamarosan vége a látogatási időnek.
- Olyan furcsa vagy mostanában és egyre ritkábban látogatsz meg - Skye arca bánatos volt,szemei mégis valami másról árulkodtak.- Tudod Will jött be hozzám múlt héten. Meg is lepődtem,hisz azóta nem láttam,mióta szakítottunk,de... azt mondta,hogy mostanában ezzel a Jadievel lógsz.
- Neki semmi köze az egészhez - emeltem fel védekezően a kezeimet. - Csak ez a töri szakkör mindent megzavar...
- Persze,persze ... - mosolygott a lány,de tudtam ,hogy nem hisz nekem.
Mielőtt tovább magyarázkodtam volna, az öltönyös fickó a szoba sarkában jelezte,hogy le járt a látogatási idő.

Az eget eltakarták a sűrű,szürke felhők. A hideg levegő bekúszott a ruhám alá és végigmászott a gerincemen. A november közeledtével egyre hidegebb és hidegebb lett,aminek én egyáltalán nem örültem. Gyűlölöm a telet. Minden sáros és fagyos.
Gyorsan kapkodtam a lábaimat,hogy elérjem a buszt,így csak későn vettem észre ,hogy valaki áll előttem. Neki ütköztem,én pedig majdnem hátraestem.
- Sajnálom - motyogtam,de mikor felemeltem a fejemet,csak a buszt láttam magam előtt,ami most előbb érkezett a szokásosnál. Rohanni kezdtem,hogy le ne késsem,így nem volt időm foglalkozni az előbbi jelenettel.

Mikor hazaértem, megcsapott valami kellemes illat,ami a konyhából szűrődött kifelé. Anyám állt a tűzhely előtt,fakanállal az egyik kezében.
- Megjöttem - motyogtam,majd átnéztem anyám válla felett,hogy megnézzem mit készít.
- Ha minden nap a barátnődet látogatod, nem marad időd tanulni - kezdte a hegyi beszédet majd megfordult és felém nyújtotta a fakanalat. - Kóstold meg!
- Nem vagyok már gyerek - kikaptam a kezéből a kanalat,majd a számhoz emeltem. - FORRÓ! - kiabáltam,majd gyorsan engedtem magamnak egy kis vizet.
- Persze ,hogy forró - fordult vissza anyám a tűzhelyhez. - Még ,hogy nem vagy már gyerek.
Sóhajtottam,majd elmosolyodtam és a szobám felé vettem az irányt.

Előkaptam a vastag történelem könyvet és kinyitottam az előző leckénél. Próbáltam koncentrálni,de minden el tudta vonni a figyelmemet. A légy az ablakon,a naplemente színjátéka,a lentről felszűrődő hangok. Sóhajtottam egyet,majd eldobtam a könyvet,mire nagy puffanással a földre ért.

Újabb fehérség. Pont ,mint az előző álomban. Testemet könnyűnek érzem,majd mikor lenézek, észreveszem, hogy lebegek a föld felett. Ha van itt olyan egyáltalán ,hogy föld. Távoli hangokat hallok,de nem tudom Őket képekhez kötni. A fehérség körülettem szüntelenül változik ,egyszer piros,egyszer fekete. Pár pillanat múlva egy apró árnyékot veszek észre magam előtt. Közelebb araszolok hozzá,ahogyan csak tudok.
- Hé,te! - szólítom meg,mire megfordul. Egy kislány áll előttem,szomorú arckifejezéssel és hollófekete hajjal. A földet bámulja. Várjunk csak ... Ő lenne ... Jadie?
De úgy tűnik nem vesz észre engem. A semmiből megjelenik előtte két magas,fekete árnyék,de nem látom az arcukat.
- Félek tőle - szólal meg az egyik,vékony és nőies hangján.
- Miért pont Ő? Az egyetlen drága,kislányom - sírja a férfi. Nem értem miről beszélnek,ezért közelebb megyek hozzájuk,de amikor megpillantom kislányt, rájövök ,hogy miért ijedtek meg ennyire. Jadie szemei lángvörösen izzanak.
A két árnyék eltűnik,mintha csak itt sem lettek volna. Jadie szomorú  és még mindig a földet bámulja. Hirtelen a kislány elveszik a semmiben és a tizenhat éves Jadiet pillantom meg,akinek szemei immár szürkén csillognak. Arca kemény és fagyos ,mögötte pedig megjelenik Alma. A lány teste átlátszó ,de tisztán látom,ahogyan gonoszul vigyorog és mindkét kezével Jadie vállát fogja.
- Ereszd el! - kiáltom. Jadie kezd eltűnni,ahogyan Alma egyre erősebben szorítja. Előre lépek,majd megragadom a lány kezét és magamhoz húzom,mire Alma csodálkozva pislogni kezd. Arca elsötétül és lehajtja a fejét.
- Miért pont Jadie? - kezdi,de félbeszakítom.
- Felejtsd el,ami történt! Lépj tovább és ne büntesd Jadiet! - sziszegem összeszorított fogaim között.
- Ostoba - emeli fel a fejét Alma,majd mosolyogni kezd,miközben könnyei szüntelenül potyognak. - Ő hozzám tartozik,nem pedig hozzád!
Az ezüst hajú lány karjaiban Jadie fekszik,eszméletlenül. A kezeimre pillantok,ahol ezelőtt a lány feküdt. Mire felpillantok újra egyedül maradok a fehér űrben,hiába kiáltom Jadie nevét.


Hirtelen felpattant a szemem,majd kábán körbenéztem. A szobámat láttam magam előtt,kezemben pedig a félig üres táskámat.
Jesszusom,az ágynak dőlve aludni nem a legkényelmesebb pozíció.
Nehezen felálltam,majd nyújtózkodtam egyet. Leültem az ágyra és magam elé bámulva próbáltam felidézni az álmomat.
Vajon ennek mennyi igazság alapja van?Mi a helyzet Jadie szemeivel? Hogyan tudom Őt megvédeni Almától?
Felálltam és próbáltam másfelé terelni a gondolataimat, ezért kinyitottam az ablakot és engedtem ,hogy a hideg levegő beáramoljon a szobámba. Teljesen sötét lett a csillagok pedig eltűntek az égről. Csak a hold akart előbújni a sűrű fellegek mögül. Egy kis mozgolódást hallottam a hátam mögött,de nem foglalkoztam vele. Hirtelen valaki gyengéden megérintette a vállamat, én pedig kábán megfordultam. Egy zöld szempárt láttam magam előtt,ahogyan egyre közelebb ért hozzám.
- Alma- suttogtam erőtlenül,nem bírtam megmozdulni. A lány lebegett a föld felett,haja pedig úgy úszott a levegőben,mintha csak vízben áztatná. Arca egyre közelebb ért az enyémhez,én pedig ellenkezni akartam,de nem bírtam megmozdulni.
- Ne ... - kezdtem,de egy csókkal belém fojtott minden szót. Szemeim kikerekedtek,míg a lány durván magához húzott és egyre hevesebben csókolt engem. Minden erőmmel tiltakozni próbáltam,de teljesen lefagytam. Alma belekulcsolta ujjait az enyémbe,másik kezével pedig beletúrt a hajamba. Szorosan behunytam a szemem és vártam,hogy véget érjen.