9.fejezet - Gyanú

Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.
-Laurell Kaye Hamilton

_____________________________

Lincoln

_____________________________

Másnap reggel szörnyű fejfással keltem. Az agyam szüntelenül kattogott az ezüst hajú Jadie és az igazi Jadie körül. Remegő léptekkel léptem be az iskola kapuján és abban reménykedtem,hogy a lány ugyanúgy fog velem viselkedni ,mint eddig.
De nem találkoztam vele.  Úgy gondoltam ,hogy kerül engem,de nem bírok rájönni ,hogy miért. 
- Csá haver! - bokszolt vállba Mike.  - Hallottam a tegnapi incidenst itt az udvaron. Nagyon kemény lehet ez a Jadie.
- Hát igen. - sóhajtottam,majd a fiú leült mellém a padra és nagy szemekkel nézett rám. 
- Együtt vagytok?
- Miért hiszi ezt mindenki? - emeltem fel a hangom és dühösen néztem a legjobb barátomra.
- Hát tudod csak gyanúsan  sok időt töltetek egymással. - dőlt hátra. - Tudod,hogy ebben az iskolában semmi sem marad titokban és ha egyszer kiderül valami, az futótűzként terjed szét. 
- Tudom.
- Azt is hallottam ,hogy valaki látott titeket éjjel a suliban. Mit kerestetek itt?
Hazugságra nyitottam a számat,majd megpillantottam egy hollófekete hajtömeget az iskola mögött eltűnni.
-Mennem kell. - pattantam fel, mire Mike utánam kiabált valamit,de nem hallottam.

- Nem kell hívogatnod! Megértettem. - kiáltotta dühösen Jadie. - Nem akarom,hogy foglalkozzatok velem, csupán bűntudatból.
Hozzásimultam a falhoz és hallgatóztam. Tudom ,hogy nem szép dolog meg minden,de valahogy nem érdekelt.
- Ha igazán szeretnétek,nem menekültetek volna el. - a lány hangja a sírás határán volt,de próbált magabiztosnak és erősnek tűnni. Mint mindig.
- Viszlát. - Jadie sóhajtott, én pedig kiléptem a búvóhelyen mögül.
- Jadie ... - kezdtem,de félbeszakított.
- Nem tudtad,hogy nem illik hallgatózni? - mosolygott,majd elrakta telefonját a zsebébe.
- Kivel beszéltél?
- Ti-tok. - szótagolta,majd kinyújtotta a nyelvét és elment mellettem.
Elmosolyodtam,majd utána siettem.
- Tudod, mostanában vannak ezek az álmaim ... - vigyorogtam, miközben a fejemet vakargattam.
- Nem érdekeel. - énekelte.
- Álmodtam egy Alma nevű lányról... - folytattam,de Jadie megtorpant én pedig majdnem belé ütköztem.  Megfordult,majd megragadta a kezem és visszaráncigált az iskola mögé. Erőtlenül neki nyomott a falnak,kezével pedig a vállamat szorította. Hangosan lélegzett,vissza kellett fognia magát.
- Honnan tudsz róla? - sziszegte,alig érthetően.
- Róla álmodtam. Olyan volt,mint te,csak ezüst hajjal. - Jadie arcát eltakarta a haja,így nem láthattam a reakcióját. - Ki Ő neked?
- Miért álmodsz te róla? - nyöszörögte,lábai pedig remegni kezdtek.
- Mi ütött beléd? - megszorítottam a karját,majd a másik kezemmel óvatosan megfogtam az állát és felemeltem a fejét,hogy lássam az arcát.
Behunyta szemeit,hogy vissza tudja tartani a sírást, arca teljesen eltorzult. Vett egy mély levegőt,majd hátralépett és elment melletem.
Azt már nem!
Dühösen megszorítottam a kezét,majd visszarántottam és oda nyomtam a falhoz,ahogyan ezelőtt Ő is engem.
- Elegem van a sok titkolózásból,Jadie. - emeltem fel a hangom dühösen. - Hogy lehetsz ennyire önző?
- Hogy a viharba lehetnék önző? Csak nem akarom ,hogy belekeveredj. - kiabálta,majd próbálta lehámozni magáról a kezeimet,kevés sikerrel.
- Már belekeveredtem,emlékszel? Amióta szellem-csaliként használsz engem,de valamiért az sem érdekelt,hogy bele is halhatok.
Az utolsó szavaim ide-oda ugrált a közöttünk kialakult feszült csendben. Jadie lehajtotta a fejét,száját pedig egy egyenes csíkká préselte össze.
- Hogy akarod,hogy megbízzak benned,ha te sem bízol bennem? - hajoltam közelebb hozzá, arcunk pedig csak pár centire volt egymástól.
- Ne ... - nyöszörögte,majd felemelte a fejét és a szemeimbe nézett. - Ne csináld ezt!
- Mit?
-Ne akard, hogy megbízzak benned! - kiáltotta,majd kétségbeesetten próbált eltaszítani magától,de én erősebbnek bizonyultam. Ez a Jadie teljesen más volt, mint akit megismertem. Ő elveszett és összetört. A csípős megjegyzések,a kemény és érzelemmentes arc csak egy maszk  volt.
- A francba,Jadie. - motyogtam,majd magamhoz szorítottam a lány törékeny és remegő testét.

•••

Feszülten kerestem kényelmes pozíciót a krémszínű kanapén, Jadie lakásában,iskola után.Előttem egy barna asztal helyezkedett el,a szoba jobb és bal sarkában pedig egy telerakott könyvespolc állt. Sehol egy tévé,magnó, vagy bármi elektronikus cucc. 
A lány előbukkant a konyhából, egy ezüst tálcával a kezében,amit le tett elém. Két teáscsésze volt rajta,majd a lány elvette a a sajátját és leült az előttem lévő fotelba.
- Szóval ... mit akarsz tudni? - szólalt meg,miután belekortyolt a teába.
- Hát ..  izé ... - dadogtam,majd Jadie közbevágott.
- Te akartál annyira megtudni mindent. Szóval?
- Ki az az Alma? - dobtam Jadie rögtön a mély vízbe, de úgy tűnt a lány cseppet sem lepődött meg.
- Az ikertestvérem. - kortyolt bele újra a teájába,nekem pedig szó szerint le esett az állam. - De már meghalt. Mikor kicsik voltunk,nagyon szerettük egymást bosszantani. Egy nap megfogtam a kedvenc karkötőjét,majd kimentem a teraszra és le akartam dobni. Alma sírva szaladt oda,majd nyújtózkodni kezdett, én pedig véletlenül leejtettem. Alma annyira kihajolt,hogy elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. - összeráncolta homlokát,kezeit pedig ökölbe szorította. - Amióta megtudtam ,hogy látom a kísérteket,arra vártam ,hogy megjelenjen előttem,de hiába. Csak álmomban láttam egyszer,amikor közölte velem ,hogy tönkre akar tenni. Engem hibáztat,amiért meghalt. Egyre csak azt hajtogatta,hogy én öltem meg.
Jadie újra beleivott a teájába,így nekem volt egy kis időm felfogni a dolgokat.
- Édes ... istenem. - nyöszörögtem.
- Te akartál mindent megtudni rólam. -  tette le a csészét az asztalra. - Minden titokért vállalni kell a felelősséget,ezért gondold meg jól ,hogy mit akarsz megtudni. 
- És kivel beszéltél telefonon?
- A szüleimmel.  Tudod, én egyedül lakom itt. - mondta,majd felállt és visszavitte a tálcát a konyhába.

- Hogy hogy? - kiabáltam utána.

- Őket kérdezd meg - mosolygott,mikor visszajött,majd újból elfoglalta a helyét a kanapén. - Van még valami,amit tudni akarsz?

- Tudod ... volt még egy álmom,nem is olyan régen - Jadie arca kicsit megrándult,de folytattam: - Rólad szólt. Azt kérted ,hogy ne féljek tőled. Lenne valami okom félni tőled, Jadie?

A lány habozott egy kicsit,majd újabb mosolyt erőltetett az arcára.

- Elég bugyuta álmaid vannak.

 Tudtam ,hogy hazudik,de úgy éreztem még nincs itt az ideje ,hogy ez a titok kiderűljön.

- Mellesleg,ami az iskolában történt. - kezdte,majd elfordította a fejét. - Ha még egyszer előfordul, nem éled túl.

Láttam Jadie arcán,hogy egy kicsit megkönnyebbült, amiért elmondhatta valakinek a történteket.

- Igenis! - kiáltottam,majd elmosolyodtam.