16. fejezet - Nyomon

Soha ne érd be kevesebbel, mint amit valójában akarsz! Soha ne légy senkivel, akit nem szeretsz igazán!

- Claudia Gray

                      _________________

Lincoln

_________________

Jadiet két hete nem láttuk. Borzalmas volt. Nem tudtam hol van vagy ,hogy jól van-e ... vagy él-e még. Lance-el minden nap a keresésére indultunk, de mindketten tudtuk ,hogy nem járhatunk sikerrel ha csak átnézzük az erdőket vagy az elhagyatott házakat. De nem bírtam feladni a keresést. Az olyan lett volna, mintha Jadieről mondanék le. 

Bevágódtam Lance mellé a fekete Jeepbe, aki a házunk előtti járda szegélyen parkolt. A férfi beindította a motort, az autó ugrott egyet, majd pöfékelve elindult. 

- Aludnod kéne - mondtam unottan, mikor megláttam a szeme alatt húzódó mély, lila karikákat.

- Fogd be! - morogta, majd a város határa felé vette az irányt.

- Mellesleg honnan van ez a kocsi?

- Jadie apjától - mondta, majd befordult a Spooner Streeten.

- Te ismered Jadie apját? - hajoltam közelebb és türelmetlenül vártam a válaszra.

- A legjobb barátom volt - sziszegte összeszorított fogai között és éreztem, hogy kényes témához érkeztünk. De kíváncsiságom túl nagy volt ahhoz, hogy ennyibe hagyjam.

- Mi történt? 

- Rick túl gyáva volt ahhoz, hogy felnevelje Jadiet, de túl gyenge ,hogy teljesen magára hagyja. Ezért már nyolc éves kora óta én vigyázok rá.

Lassan hátradőltem a kényelmes ülésen, fel kellett dolgoznom a hallottakat. Lassan vettem a levegőt, majd kifújtam. Lancre pillantottam és jeleztem neki, hogy folytassa.

- Minden Jadie szeme miatt volt, amit te is láthattál. A szülei féltek tőle és mikor Alma meghalt ... teljesen eltaszították maguktól Jadiet. Kiskora óta mellette vagyok. Ott voltam mikor megbetegedett, mikor először ment iskolába. Először nem akartam rá vigyázni, de Rick rendesen megfizetett érte, ezért nem volt más választásom. 

- Csak ezért vagy Jadie mellett? A pénz miatt? - csattantam fel és vádlóan Lancet néztem.
- Jaj, Istenem, dehogy! - ráncolta a homlokát, majd úgy nézett rám, mintha az év legrosszabb poénját sütöttem volna el az imént. - Csak az első pár hétben. De Jadie mára olyan, mint a húgom ... ,akit meg kell védenem!
A férfi szemében komoly elszántságot fedeztem fel, miközben tekintetét végig az úton tartotta, kezei pedig görcsösen szorították a kormány kereket.
- És te? - kérdezte.
- Mi van velem?
- Te miért vagy Jadievel? - szívem megdobbant ettől a kérdéstől. 
Hogy miért vagyok Jadievel?
- Nem igazán tudom - mosolyogtam el, majd hátradőltem. - Tudod, Jadie nagyon őszinte személyiség, néha talán túlságosan is. Erős és bátor, de miközben Őt figyelem, attól félek, hogy a végén még összetörik. Ezért úgy érzem, muszáj vele maradnom. Nem is. Vele akarok maradni.
Lance egyetértően hümmögött, szemei mégis villámokat szórtak.
- Említettem már, hogy Jadie olyan nekem, mint a húgom?
Egy ideig értelmeztem magamban, amit mondott, majd védekezőül gyorsan felemeltem a kezem.
- Ne gondolj semmi rosszra! - hadartam, de tudtam, hogy nem sikerült meggyőznöm.

• • •

Csalódottan kullogtam fel a szobámba. Az ágyra vetettem magam, majd a plafont kezdtem bámulni. Agyamat elöntötte a tömérdek számú megválaszolatlan kérdés és bárhogy erőlködtem, nem kaptam rá választ.

Hol lehet Jadie? Ki rabolta el? Miért rabolták el? Jól van?

Hirtelen valami jeges szellő futott át a szobán, de először nem törődtem vele. Mikor már egyre hidegebb lett, felálltam, hogy becsukjam az ablakot,de ekkor majdnem beleütköztem Alma halvány testébe.

A lány ezüst színű haja nedvesen a homlokához tapadt, fehér ruhája pedig a testéhez.

- Mit akarsz? - kérdeztem gorombán. Nem volt erőm hozzá ,hogy egy halott lány törött lelkét pátyolgassam. Talán bunkó dolog volt tőlem, de most csak Jadie keresésére akartam fordítani minden erőmet.

- Nálam van Jadie - jelentette ki könnyedén. Lassan ráemeltem a tekintete, de Ő csak rezzenéstelen és érzelem mentes arccal nézett engem.

- Hol van? - kérdeztem durván, de amikor nem válaszolt, üvöltözni kezdtem: - HOL VAN?!

- Jadie nem fog megtörni. Túl erős lány. De ha meglát téged, biztosan összetör. Jadie pedig csak fekszik a földön, mintha nem is tudom ... meghalt volna - mosolygott.
Dühösen ütésre emeltem a kezem, de mielőtt lecsaphattam volna a lányra, eltűnt előlem.
- Adok egy kis segítséget. A város határánál, az erdőn túl megtalálod - szólalt meg immár mögöttem, mire gyorsan megpördültem. - De nehogy azt hidd, hogy csak úgy elengedlek benneteket, aztán élhetitek tovább az életeteket. Abban mi a szórakoztató?
Alma végleg eltűnt, agyamat pedig elöntötte a düh és a kaland vágy. Lerohantam a lépcsőn, majd felkaptam magamra a kabátomat, de mielőtt elhagyhattam volna a házat, anyám megállított:
- Hova mész ilyenkor? - kérdezte döbbenten, mikor megpillantotta az arcomat. 
- Muszáj megtennem valamit - hadartam, a cipőm orrát nézve.
- Reménykedhetek benne, hogy egyszer beavatsz az életedbe? - mosolygott kedvesen, majd kivillantak tökéletesen fehér fogai.
- Persze - mosolyogtam vissza rá, majd szinte feltéptem az ajtót a helyéről és rohanni kezdtem.
- Gyere vissza, mielőtt apád hazaér! - kiáltotta utánam. 

Miközben sebesen tekertem a biciklimmel, a város határához, egy folytában Lance mobilját hívogattam, de nem vette fel. Kicsit féltem attól, ha egyedül, az éjszaka közepén besétálok egy messzi és elhagyatott területre, amit egy kísértet felügyel, de muszáj volt megtennem. Jadieért. Az erős szél belekapott a hajamba és a ruhámat is megtépázta. Élesen vettem a kanyarokat, minél gyorsabban oda akartam érni hozzá. Egy idő után, az erősen sütő hold fényében kirajzolódtak a felém tornyosulú fák körvonalai és már tudtam: közel járok.
Leugrottam a bicikliről, majd rohanni kezdtem a fák között. A kiálló gallyak és a hirtelen feltűnő bokrok lassítottak a futásban, még a ruhámat is elszakították, de rohantam tovább az ismeretlen felé. Éreztem, ahogyan arcomat megvágja az egyik kiálló ágacska, de nem törődtem vele. 
Jadie,Jadie,Jadie!
Lábaim beleakadtak valamibe, majd teljes erővel előre estem. Sietve letöröltem arcomról a vért, majd újult erővel kezdtem rohanni, egyenesen előre. A fák ritkulni kezdtek és a hold is kezdett feltűnni az égen, amit eddig a nagy lomb koronák eltakartak.
Jadie,Jadie, Jadie!
Végül a talaj is egyre simább lett és a levegő is egyre tisztább. Hamarosan újra láthatom Őt. Láthatom a hófehér arcát, a telt ajkait, a hollófekete haját ... és a gyönyörű, vörös szemét. Gondolataim a találkozásunk körül forogtak, szívem pedig olyan hevesen vert, hogy attól féltem, kiszakad a mellkasomból.
Jadie,Jadie,Jadie!
Megtorpantam. A fák eltűntek mögöttem, a gallyak eltűntek alólam. Előttem csak egy régi és kopott fa ház állt, az egyenes pázsiton. Annyira nem illett bele a környezetébe, hogy mosolyognom kellett. Lassú léptekkel közeledtem a kunyhó felé. Az ajtó csupán olcsó deszkákból állt, egy hatalmas szél biztosan összetörte volna a kis házikót. Szorosan megragadtam az egyik deszkát és olyan erővel húztam ki az ajtót, hogy az kiesett a helyéből.
- Jadie ... - suttogtam.